Újragondolt hagyomány

Köszöntő

Budapesttől alig néhány kilométerre, Pilisvörösvár után, közvetlenül a 10-es számú főút mentén több évtizede áll a Kopár Csárda.

A csárda története eseménydús, akár a 20. század. A hatvanas évek végén nagyapám, Walter Ferenc piliscsabai téeszelnök kezdeményezésére nyitotta meg kapuit a jelenlegi vendéglátó-ipari egység őse, egy kisebb épület, melyet hamarosan bővítettek egy felső szinttel. Mindkét rész teljes mértékben fából épült. A 80-as években egyesültek a környékbeli téeszek, megalakult a Pilis völgye téesz, ami a későbbiekben beolvadt a hidegkúti Rozmaring termelőszövetkezetbe. Nem sokkal ez után a Kopár Csárda leégett. A Rozmaring újjáépítette, de már nem fából, hanem téglából. A felső szintről lemondtak, az alsó szint viszont jóval nagyobb alapterületet kapott: közel száz fő befogadására alkalmas, a teraszon még többen férnek el. A termelőszövetkezetek megszűnése után, a 90-es évek elején került a teljes tatarozásra szoruló ingatlan magántulajdonba. Azóta megbecsüléssel őrizzük mind a hely, mind a magyar konyha hagyományait.

2012-ben egy újabb markáns felújítás nyomán – természetesen szigorúan szem előtt tartva a környezetet és a szerves építészet sajátosságait – a ház kívül-belül ismét teljesen megújult. Gasztronómiai értelemben is újragondoltuk a hagyományokat, ami a csárdajelleg és a nemzetközi gasztronómiai trendek ötvöződését jelenti.

A csárdák az Alföld pusztaságainak jellegzetes, puritán vendéglátóhelyei voltak, ám valójában sokkal többet jelentettek az ott élő népeknek. A kietlen pusztaságok egyhangúságában ezek a helyek a szórakozás, a friss hírek, ízes étkek és szívmelengető italok apró szigeteit jelentették a hétköznapjaikat elzártságban élő emberek számára.

A csárdák találkozási pontok is voltak, hiszen utak kereszteződéseiben álltak. Kultúrák, népek, hagyományok s hiedelmek elegyedtek a színes forgatagban, melyet a betérő vendégek jelentettek. Az ott kínált ételek javarészt egyszerű, ám laktató finomságok voltak; bográcsban, szabad tűzön, kemencében, erőteljes fűszerezéssel készültek. Adott volt a nyersanyagok szezonális elérhetősége is, és ebben a legújabb időkig nem is történt változás. Ezek az ételkészítési hagyományok hosszú időre meghatározták a magyar konyha jellegét.

Az emberek elszigeteltsége azonban már a múlté. Elérhetővé váltak messzi tájak kulturális és gasztronómiai értékei. A média és a modern táplálkozástudomány is jelentősen formálja étkezési szokásainkat. Olyan igények jelennek meg, melyek kielégítésére már nem elég a csárdák hagyományos kínálatát jelentő ételválaszték.

A megújulásnak fontos szerepe van abban, hogy megőrizzük a tradíciókat, de fennmaradásuk érdekében színesíteni kell a választékot a nemzetközi konyha ínyencségeivel is, hogy az egyre magasabb elvárásoknak megfeleljünk. Célunk változatlanul, hogy találkozási pont legyünk azon kedves vendégeink számára, akik szeretik a hagyományokat, egyben nyitottak a nemzetközi gasztronómia nyújtotta kínálat iránt is, illetve szeretnek ízes étkeket és szívmelengető italokat fogyasztani, gasztronómiai élményekkel gazdagodni.

Ujvári Attila

Kopár Csárda anno...